2010. december 31., péntek

2010. december 30., csütörtök

Machete


plakát két színvariációban, szitázva (na jó, nem is :)

2010. december 29., szerda

2010. december 28., kedd

...szóval, milyen színű a macskák szeme.. plakát színű.

2010. december 27., hétfő


Ez pedig a szögesdrótba akadt kalligráfiák a vörösiszap katasztrófa után!

Jobb később, mint soha

Ezt a betűanimációt "Hőn szeretett" iskolám számára készítettem!
video

2010. december 26., vasárnap

2010. december 25., szombat

Karácsonyi typoplakát

Typoplakát, vagy nem szokványos karácsonyi üdvözlőlap? Még nem döntöttem el, kinek hogy szimpatikusabb, talán tud működni mindkét formában. A betűt magam terveztem, Corelben vektorosan, majd photoshopban raktam össze a végleges kinézetet. Fogyassza mindenki, ízlés szerint mákkal vagy dióval.

2010. december 23., csütörtök

2010. december 22., szerda

vékonka Mikit rajzoltam

brekikből hajtogatott



én szimbolizáció










akkor no pain, no gain?

asszociációs ötletek




Itt pedig a karácsonyi üdvözlőlap, fénnyel rajzolva!


Ez az én térbeli számom, két féle variációban!

2010. december 21., kedd

TEReS

... és egy kis e betű, térbe terelve.

... pár munkafázis ...




2010. december 19., vasárnap

Western


Aktuális. Többszörösen összetett logika.

2010. december 16., csütörtök

Javítgattam...


Nem magyarázom az egyértelműt.




Hát így néz ki kétoldalasban.


2010. december 10., péntek

December 10

Lehet, hogy nem is bánjátok, de rajtunk kívülálló okok miatt a nyomdalátogatás nem ma este lesz, hanem eltesszük a következő félév elejére. (De különben ha fél 6-ig van órátok, akkor hogyan értünk volna 6-ra Csepelre?!) :-)

Tehát az új program: fél hatkor a 211-ben a Bodóczky óra után találkozunk, lezárjuk a jegyeket, átbeszéljük a melókat.  Mindenkinek, aki szorgalmasan pakolja a blogra a munkáit, köszönöm!!!

Bogi

2010. december 7., kedd

Podmaniczky Szilárd: RETTENTŐ MIKULÁS

A Mikulás kulcsra zárta az ajtót, beült a szánjába, hogy útnak induljon, kicsit el volt havazva. Nem telt bele néhány perc, egyszer csak a homlokára csapott. Ó, de buta vagyok, a szarvasokat elfelejtettem befogni!  

Befogta a szarvasokat a szán elé, fölpattant, és végre nyugodtan útnak indult. Megint eltelt pár perc, mikor a homlokára csapott. Ó, de buta vagyok, a csokikat mind a házban hagytam.

Visszairányította a szánt, a csokikat fölpakolta, s már majdnem visszaült a szánra, amikor a homlokára csapot. A tenyere tocsogva csattant a homlokszaftban.

Visszament a házba, hogy lezuhanyozzon. Nagy piros bundáját ledobta a nap-paliban. Az ablakon át kinézett a szánra, a szarvasok türelmesen várakoztak.

A fürdőszobában levetkőzött, beugrott a tus alá, megnyitotta a csapot, ám a zuhanyrózsa csak erőtlenül hörgött, egy csöpp víz nem fakadt ki rajta. A Mikulás nekitámaszkodott a csempének, nagyot fújtatott. Mi van már megint? Ó, de buta vagyok, csapott a homlokára, hát, indulás előtt elzártam a főcsapot a vízóra-aknában.

A Mikulás pucér testére kapta fehér hajtókás piros bundáját, és az udvarban leereszkedett a vízóraaknába. A szánba fogott szarvasok oldalra fordították a fejüket. Mit csinál ez már megint? A Mikulás megnyitotta a főcsapot, kipattant a vízóraaknából; pucér altestén jeges fuvallatok cirkáltak, papucsa sarkáról dermesztő hódarabok csapódtak bundája alá.

Belépett az előszobába, sietve ledobta a bundát. A fürdőszobából forró gőzpára gomolygott elő. Ideje sem volt a homlokára csapni. Ó, a vízcsapot nyitva hagytam, de buta vagyok, és már trappolt is a papucsban. Még a fürdőszobáig sem ért, mikor elengedte lábfejét a papucs tépőzárja, és ha nincs ott a kovácsolt vas virágállvány, biztosan elterül az előszobában. A másik lábáról ledobta a papucsot, várt egy szusszanásnyit. Ez nem lehet igaz, kiabált a párában, és meztelen fenékkel berohant a fürdőszobába.

A zuhanyrózsából ömlött a víz, a kövezeten vastagon folyt a forró fürdőlé, s mivel nem látta, egyenesen a perzselő vízsugárba futott. A nagy ordításra a szarvasok fölkapták a fejüket, el nem tudták képzelni, mi történt a Mikulással. Összedugták az orrukat, majd a szánnal együtt elindultak a nappali ablaka felé, hogy megnézzék, mi a fészkes fenét csinál. A nappali ablakát vastag vízpára lepte be, csak a Mikulás meztelen árnyalakját látták, amint magasra emelt térdekkel szökell egyik helyről a másikra.

A szarvasok összenéztek, türelmetlenül sóhajtottak, majd óvatosan tolatva megpróbálták visszairányítani a szánt. Azzal viszont nem számoltak, hogy a súlyos csokirakományt tolatva igen nehéz irányítani, s akármilyen feszesen vetették meg lábukat a hóban, az minduntalan kicsúszott alóluk. A szán, még ha lassan is, háttal a völgynek megindult lefelé. A két szarvas rémülten kapaszkodott, de ekkora teherrel ők sem bírtak, csak a szán lendületét tudták fékezni, megállítani már nem sikerült.

A Mikulás rákvörösre égett hassal rohangált a lakásban, szánja pedig megállíthatatlanul haladt a völgy irányába.

A Mikulás föltépte a hűtőszekrény ajtaját. Jobbjával mélyfagyasztott brokkolit, baljával megdermedt, előpanírozott cordon bleu-t szorított a hasához. Fellélegzett. De csak egy pillanatra, mert észbe kapott, hogy a forró gőzből ugyan megszabadult, de a vizet nem tudta elzárni. Félredobta a jégzacskókat, s a kiömlő párában a fürdőszoba ajtajáig osont. A kövön kissé lehűlt fürdővíz már átcsapott a küszöbön. Mit csináljak, mit csináljak, forgolódott a Mikulás. Ó, de buta vagyok, kiáltotta, a búvárruhám!

Időt sem pazarolt az öltözködésre, kiszaladt az udvarra, le a pincébe és már hozta is a búvárruhát.

Amikor becsapta háta mögött a bejárati ajtót, egy pillanatra megtorpant. Mintha valami furcsát látott volna odakint, de nem tudta, hogy mit. Mindegy, erre most nincs idő, gondolta, és már húzta is magára a búvárruhát. Fölhúzta a békatalpakat, fejére fölgumizta a búvárszemüveget, majd szájába illesztette a búvárpipa csutoráját.

Nem túl sokat látott a gyorsan párásodó üvegen át. Egyik kezével az üveget törölgette, a másikkal a gőzben kotorászott a vízcsap után.

Kitapogatta a meleg gombot, és úgy megszorította, mintha soha többé nem akarná kinyitni. A vízsugár elapadt.

A Mikulás fejére tolta a búvárszemüveget, magasra emelt békalábbal kilépett a fürdőszobából, a nappaliban lerogyott a kanapéra.

A meleg pára lassan oszladozott a hideg szobában. A Mikulás az utolsó cseppeket itatta a felmosóruhával. És akkor eszébe villant, hogy valami furcsát látott az udvaron. Hagyta a rongyot és a vödröt, az udvarra trappolt. Sehol a szán. Kiszaladt az útra, s a hold fényében megpillantotta a távoli völgy alján csúszkáló szarvasokat. Homlokára csapott. Ó, de buta vagyok, a szánfogó vasmacskát nem raktam ki.

És úgy ahogy volt, teljes búvárfölszerelésben megindult a völgy felé. A béka-talppal ide-oda csúszkált, zuhant és pörgött a hóban, de ez már nem érdekelte, csak valahogy elérje a szánt.

Mire leért, a szán mozdulatlanul állt a völgy alján, a szarvasok szégyenlősen néztek maguk elé. Tudták, ők csinálták a bajt, de a búvárruhás Mikulás látványától fölengedtek. A Mikulás átölelte a szarvasok nyakát. Jól van, jól van, nincsen semmi baj, nyugtatta őket. De hogy a fenébe jutunk vissza a dombra?, morfondírozott a Mikulás, de már kapta is elő a szánról rézfejes sétabotját. Azzal nagy nehezen visszakapaszkodott a házhoz, be a garázsba, a dzsippel gyorsan kiállt az utcára. Két erős kötéllel kikötötte az autót a kerítés vascölöpeihez, a kocsi orrából kiengedte a csörlőt, amihez újabb drótköteleket toldott. Rákötötte a szánra, majd visszabukdácsolt a dombtetőre, bekapcsolta a csörlőt. A szán lépésről lépésre emelkedett a domb teteje felé a szarvasokkal.

Végre mindennel elkészült, de addigra jó háromórás késésben volt.

Úgy tíz óra körül azt mondtam, sajnálom, valami biztosan közbejöhetett, de én már nagyon álmos vagyok, nem várom tovább a Mikulást. Különben is, nincs is Mikulás, én még eddig soha nem láttam. Biztos voltam benne, hogy a szüleim rakják tele a cipőmet csokoládéval, ami azért elég furcsa egy szokás, cipőbe csokit rakni.

Szépen megfürödtem, pizsamában az ágy szélére ültem, majd a hiábavaló várakozástól fáradtan elnyúltam az ágyon, és a napközben forgatott mesekönyvekre gondoltam, arra az álomvilágra, amit boszorkánnyal, királyfival, sárkánnyal, óriásokkal, és egy-egy mesében Mikulással népesítettem be. Az álom szélén elterülve mind egy titkos, néha ijesztő mesevilág részének gondoltam, amit csak akkor láthatok, ha lehunyom a szemem és belebújok a mesékbe; és mivel soha nem láttam őket, gondoltam, nagyon-nagyon furcsa lenne, ha mégis léteznének.

Ekkor kopogtatás rázta meg az ajtót. Az ágyban fölkaptam a fejem. Hallottam, ahogy egy mély hangú öregember elnézést kér a késésért, majd felőlem érdeklődik, hogy ébren vagyok-e még. Kirázott a hideg, a mesevilág félelmetes borzongása futott végig rajtam. Úristen, mit akarhat tőlem egy öregember, éjszaka? És már láttam is hiányos fogsorát.

A félelem gyöngypatakokban hullámzott a hátamon, az ágyon összekuporodtam, magam elé csavartam a takarót, és ökölbe szorított kézzel húztam a hasamhoz.

Az ajtó kinyílt. Csizmás lábak döngtek a padlón, s az egész ajtókeretet betöltve ott állt a szobámban a Mikulás.

Szervusz! Jó voltál az idén? Kérdezte félelmetesen mély hangján, mintha barlangból vagy sírkamrák mélyéről szólna hozzám.

A szívem majd kiugrott a mellkasomból, hiába volt minden erőfeszítésem, nem tudtam rémületem tovább türtőztetni. Elüvöltöttem magam, mint egy sakál. Vergődve-zokogva bújtam a paplan mélyére, és hüppögve nyögdécseltem: jó voltam, jó voltam. És fantáziám mókuskerekében zabolátlanul őrlődve rettegtem. Úristen, ha ez a Mikulás, akkor milyen lehet a sárkány?



A novella az Idegpályáim emlékezete (Podmaniczky Művészeti Alapítvány, Szeged, 2006) című kötetben jelent meg.


PODMANICZKY SZILÁRD

(1963)


Cegléden született. Műszaki tanulmányokat folytatott Budapesten, majd matematika-fizika szakos tanárként végzett Szegeden. Sokszínű író, minden műfajban otthonos, ír regényt, novellát, verset, forgatókönyvet, drámát, mesét, ezen kívül két napilap rendszeres tárcaszerzője. Kísérletező kedve kimeríthetetlen, rendszeresen műveli az általa nanoprózának nevezett minimál-műfajt. Ráadásul szenvedélyes horgász.


Eddig 13 kötete jelent meg. A legutóbbiak: Időntúli hétméteres, (regénytrilógia, 2004), Ahogy a Kisnyúl elképzelte, (mesék, 2005), Idegpályáim emlékezete, (önéletrajzi novellák, 2006).


Számos irodalmi díj birtokosa, nemzedékének egyik kiemelkedő alkotója. Szegeden él.


2010. december 5., vasárnap